Ha eredetét vizsgáljuk, a gasztronómia és fűszernövények kutatói szinte valamennyien egy forrást jelölnek meg: a mediterrán jellegű éghajlattal rendelkező Törökországot, ahol már jóformán feledésbe merült, Magyarországon viszont örökre beágyazódott a fűszertermesztési kultúrába. És a történelem mennyire tudja kompenzálni nemzeti fájdalmainkat! A mohácsi csatában – melynek elvesztése után szabad bejárás nyílt Magyarország felé – az a Tomori Pál volt a hadvezér, aki egyben a kalocsai érseki széket is betöltötte. Tomori Pált a nemzet, az egyház, a város elvesztette, sőt a történelmi Magyarország egy tekintélyes részét is. Aztán a török kiűzése után ránk maradtak az általuk kiépített, ma is világhírű fürdők, Kalocsán és környékén pedig elkezdődött a már nemzeti fűszerünknek mondott paprika karrierje, mely ma is több ezer családnak nyújt biztos megélhetést, hazánknak pedig páratlan hírnevet a világban. Noha e furcsa kettősség mély nemzeti gyászt, százötven éves nyomorúságot, kifosztást, keresztény kultúránk sárba tiprását takarja, a romokon elindult valami, amiből most sokat szenvedett városunk profitálhat.
E szomorú történelmi előzmények nélkül tán soha nem találkozunk a paprikával, termesztésével pedig meg sem próbálkozhattunk volna. Ha már így alakult, a másfél évszázadig haradzzsal (= harács, adó, beszolgáltatás) sanyargatott parasztságunk a törökök kivonulása után megpróbált a hagyatékkal okosan gazdálkodni és hála a kalocsai és környékbeli földművesek szorgalmának, a hátrányból előnyt varázsoltak. Mindez mutatja szűkebb környezetünk vitalitását is, azt, hogy fölismerték: Kalocsa földjei, éghajlata, napsütéses nyarai és a hozzá társított szorgalom csodákra képes.
Nem sok idő telt el, hogy a fűszerpaprika mindennapos vendég legyen a magyar háztartásokban és ételeinkbe egyre több kerüljön belőle. Ahogy gasztronómiai kultúránk gazdagodott, egyre inkább a paprika vette át a főszerepet, s kialakultak új szavaink, mint a gulyás, paprikás és egyebek. A paraszti étkezési kultúra gazdagodása, háziasszonyaink találékonysága, a paprikás ételek sokszínűsége, ugyanakkor egyedisége, a kiváló ízek és zamatok harmóniája egyre inkább teret hódított és belopakodott az arisztokraták konyháiba is. Így a fűszerpaprika már nemcsak a főúri kertek dísznövénye lett, hanem az élvezetek forrása is. Ezzel beépült a magyar gasztronómia-történelembe, s fokozatosan olyan teret hódított, hogy a 20. század elején átlépve az országhatárt betört a monarchia konyháiba is, hovatovább az arisztokrácia kedvelt ételízesítője és színezője lett, mindamellett az ételkészítési módozatok folytonos változásával megmaradt a szegényebb néprétegek vezérfűszerének. Az évtizedek előre haladtával elindult világhódító útjára és olyannyira kedvelt lett, hogy ma már a fűszerek fejedelmének mondhatjuk, miközben Magyarországot társították hozzá, a kiváló szín és íz miatt ezen belül elsősorban Kalocsát.
Hű társunk lett, legyünk hát hálásak hozzá!
Városunk híres a hagyományőrzéséről, népművészetéről, néptáncáról, az egyház jóvoltából barokk építési kultúrájáról, és ehhez a tradicionális vonulathoz immáron szervesen kapcsolódik a fűszerpaprika termesztése-feldolgozása is. Vagyis a paprika helyi kultúránk része lett, egyre inkább helyet követel magának a hírnév ranglistáján, nem is alaptalanul. De vegyük szemügyre a materiális érdekeket is. Az egyre inkább tolakodó, kizárólag gazdasági szempontokat szem előtt tartó globalizációs erőszak általában meggyöngíti, némelykor el is söpri egyes közösségek tradicionális törekvéseit, ami óhatatlanul humán értékvesztéssel jár, megzavarja az önazonossági tudatot, oldja az emberi kötődést szülőföldjéhez, eltávolítja szűkebb környezetének hagyományaitól, vagyis idegenné, érzéketlenné teszi a polgárt mindaz iránt, ami valamikor bölcsejét ringatta.
E kettősség zavart kelthet a kalocsaiak gondolkodásában, ám szerencsére a meghatározó többség igent mond a humánértékek megvédésére. Példa rá, hogy a civil szervezetek és a Kalocsai Fűszerpaprika Részvénytársaság összefogásával megindult az értékmegőrző folyamat. Bizonyítja ezt a Paprika Lovagrend megalakulása vagy a Millennium évfordulójára kiadott, igen ízlésesen szerkesztett Kalocsai Paprika Anno kötet is, ami magyar, angol és német nyelven jelent meg, felvonultatva olyan gazdag tárházat a kalocsai paprika- és cégtörténetnek, melyre a város tudományos berkeiben még nem volt példa. Folytathatnánk a sort a lokálpatrióta szemlélet erősítésében a Paprikaház megnyitásával, mely a zűrzavaros kalocsai idegenforgalmi szervezésben előremutató példával jár, hiszen az elmúlt egy esztendőben több mint tizenhárom ezren látogatták meg, zömében külföldi turisták. A turisták idecsalogatásának legfontosabb eleme a marketingmunka és a színvonalas kiállítás. A jelek szerint szerencsés volt e két tényező találkozása. Persze ugyanez vonatkozik a részvénytársaság termékértékesítésére is: a kiváló szín, íz, aroma! És persze a napi gondokkal járó, aprólékos munkát igénylő, alaposan kidolgozott vállalatstratégián alapuló piacszervezés. Mindehhez igen fontos adalék a lakosság szorgalma, a paprikatermesztők nehéz, fáradtságos munkája is.
Úgy tűnik, a kalocsaiak –és egyre többen a tőlünk távolabbra lakók – újabb értékteremtő hagyomány résztvevői lehetnek minden év szeptemberében, amikor a Kalocsai Paprika Napok rendezvényeinek bővülésével megismerkedhetnek a legújabb tudományos eredményekkel, belekóstolhatnak az egyre bővülő paprikásétel-választékba, szórakozhatnak kedvükre és élvezhetik a város vendéglátását. Legyen ez a paprikaünnep táplálék a szellemnek és testnek egyaránt!
Dr. Zs. Kovács István, újságíró
